Somogy Megyei Bíróság 2012. évi ügyelosztási rendje.
Somogy Megyei Bíróság 2011. évi Szervezeti és Működési szabályzata.

Somogy Megyei Bíróság 2011. évi ügyelosztási rendje.

Somogy megyei Bíróság 2011. évi munkarendje.

Somogy Megyei Bíróság 2011. évi költségvetési alapokmánya.

Somogy Megyei Bíróság Gazdasági Hivatala 2011. évi közbeszerzési terve

Tájékoztató a Somogy megyei bíróságok 2010. évi működéséről.

 

 

A Somogy Megyei Bíróság szabályzata

a közérdekű adatokra vonatkozó tájékoztatás rendjéről

 

 

    A 100/2005. (VI.14. ) OIT határozatra figyelemmel,  a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Avtv.) 19-22.§-aiban, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII.30.) Kormány rendeletben foglaltak alapján,  a bíróság működéséhez kapcsolódó, közérdekű adatokra vonatkozó tájékoztatás rendjét, az alábbiak szerint szabályozom.  

    A Somogy Megyei Bíróság  szervezetének egészére, a bírósági vezetők és bírák nevére és beosztására, az egész szervezeti egység elérhetőségének pontos adataira vonatkozóan,   az OIT Hivatal honlapja tartalmazza a Somogy megyében működő bíróságok adatait.  

    Az adatváltozások bejelentése,  az adatok frissítése érdekében, a megyei bíróság elnöki irodájának a  feladata,  minden hónap 10. napjáig. 

    A Somogy Megyei Bíróság Szervezeti és Működési Szabályzata,  az OIT részére készített éves elnöki beszámolójának, az intézmény eredményességét bemutató kivonata, valamint a bíróság ügyelosztási rendje, az OIT Hivatal által szerkesztett központi honlapon megtekinthető.  

    Az ügyelosztási rend bíróságonként, az ügyfelek által elérhető helyen, a Somogy megyében működő helyi bíróságokon, illetve a Somogy Megyei Bíróságon kifüggesztésre kerül.  

A módosítások átvezetéséről és az új ügyrendek kifüggesztéséről a bíróságok elnökei,  minden év január 15. napjáig kötelesek gondoskodni.  

     Az „Üvegzseb” törvény szerint szükséges adatok közzétételéről, az OIT Hivatal honlapján, a Bírósági Gazdasági Hivatal vezetője  és az   „Üvegzseb” törvény végrehajtására kijelölt dr. Horváth M. Csaba megyei bírósági bíró gondoskodik.  

     A közérdekű adatok szolgáltatásával kapcsolatos feladatok ellátására is dr. Horváth M. Csaba megyei bírósági bíró jogosult. Távollétében a megyei bíróság elnökhelyettese jár el.  

      A közérdekű adat szolgáltatását igénylő személy kérelmét, az elnöki iroda haladéktalanul továbbítja a közérdekű adatok tájékoztatására megbízott dr. Horváth M. Csaba megyei bírósági bírónak.  

      A fenti feladattal megbízott eljáró bíró,  az igény teljesítését megelőzően, nyilatkozatot kér az igénylőtől arról, hogy

a.    a Bírósági Fejezet ( bírósági szervezet ) egészére, vagy egy meghatározott
       intézményére vonatkozóan igényli az adatot,

b.    a tájékoztatást milyen módon, formában kéri,

c.    milyen címen ( levélcím, egyéb elérhetőség ) tájékoztatható, illetve

d.    vállalja-e az adatszolgáltatással kapcsolatban esetleg felmerült költségek
      utólagos megtérítését.

      A szóban személyesen benyújtott közérdekű adat megismerésére szóló igényt, a közérdekű adatokkal kapcsolatos tájékoztatásra kijelölt bíró mellé beosztott Marosiné Tumó Tünde ügyintéző foglalja írásba. Távollétében Bárány Józsefné tisztviselő helyettesíti.  

    Telefonon tájékoztatás nem igényelhető.  

    Az igény intézésére kijelölt személy köteles megvizsgálni, hogy a kért adat közérdekű adatnak minősül-e, illetve ha a kért adat más intézményre vonatkozik, akkor köteles gondoskodni az adatszolgáltatásra illetékes intézményhez történő továbbítására.  

      Az adatszolgáltatással kapcsolatos igény teljesítését vagy elutasítását,  az igény tudomására jutását követő legrövidebb időn belül, legfeljebb 15 napon belül köteles elintézni. A tájékoztatás kizárólag írásban történhet.  

      Ha az adatközléssel összefüggésben a bíróságnak költsége merül fel, azt az igénylő köteles megtéríteni, a Somogy Megyei Bíróság  Gazdasági Hivatala felé.  

      A szabályzatban nem szereplő, a közérdekű adatok szolgáltatásával kapcsolatos intézkedésekre az OIT  2005. évi 3. számú ajánlásában foglaltak az irányadók.  

      A fenti szabályzat 2005. november 1. napjától hatályos. A szabályzat hatálya kiterjed a Somogy megyében működő helyi bíróságokra és a Kaposvári Munkaügyi Bíróságra.

 

            Kaposvár, 2006. január hó 2. napján

 

                                                                                 Dr. Ujkéry Csaba

                                                                            a megyei bíróság elnöke

 

 

Somogy Megyei Bíróság

 Az „Üvegzseb” törvény végrehajtása - szerződések

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 55.113/2004/OIT Hiv.

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2004.08.

A szerződés

Megnevezés (típusa): vállalkozói szerződés

Tárgya: Somogy Megyei Bíróság kollégiumi terem és könyvtár belső építészeti  munkáinak elvégzése

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: SZILFA-ART Kft.

időtartama:

határozott: 2004. június 19-től 2004. szeptember 30-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  28.014.356 Ft

bruttó: 35.017.945 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 1998.El.XIV.C.23/70. szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2005.09.

A szerződés

Megnevezés (típusa): tervezési szerződés

Tárgya: Fonyódi  bíróság tervdokumentációjának elkészítése

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: HOR-BER Beruházási Tanácsadó és Terv. Mérn.  Kft.

időtartama:

határozott: 2005. augusztus 19-től 2005. november 30-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  11.000.000 Ft

bruttó: 13.750.000 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 1998.El.XIV.C.23/109. szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2006.12.

A szerződés

Megnevezés (típusa): Vállalkozási szerződés

Tárgya: Fonyódi  városi bíróság Új Épületének Építése

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: ZÁÉV RT.

időtartama:

határozott: 2006. 12. 20 -tól 2007 12. 15-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  429.187.303 Ft

bruttó: 515.024.764 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 55.046/2007/14. OIT Hiv. szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2007. 08.

A szerződés

Megnevezés (típusa): Vállalkozási szerződés

Tárgya: Fonyódi  városi bíróság összetett védelmi rendszerének kivitelezése

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: Persecutor Kft.

időtartama:

határozott: 2007. 08. 02 -tól 2008 01. 15-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  21.082.410 Ft

bruttó: 25.298.892 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 2007. EI. XVI.A. 113/4 szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2007. 11.

A szerződés

Megnevezés (típusa): Vállalkozási szerződés

Tárgya: Nagyatádi Városi Bíróság, Zrínyi utcai főépület Tetőfedés felújítási munkái

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: Manufaktura Kft.

időtartama:

határozott: 2007. 10. 29 -tól 2007 12. 20-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  8.390.625 Ft

bruttó: 10.068.750 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 2007. EI. I.B.32/5 szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2008. 01.

A szerződés

Megnevezés (típusa): Vállalkozási szerződés

Tárgya: a Somogy Megyei Bíróság illetékességi területén komplex akadálymentesítésének a tervezése.

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: Mérnöképítész Tervező és Inf. Szolg. Kft.

időtartama:

határozott: 2007. 10. 31-től 2007. 12. 10.-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  7.800.000 Ft

bruttó: 9.360.000 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 2007. EL.I.B.32/258, szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2009.02.

A szerződés

Megnevezés (típusa): vállalkozói szerződés

Tárgya: Somogy Megyei Bíróság és a Kaposvári Városi Bíróság Szent Imre utcai épületének Akadálymentesítése

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: Főépmester Kft.

időtartama:

határozott: 2009. 02. 16. -2009. 06. 15-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  13.571.666 Ft

bruttó: 16.285.999 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 2007. EL.I.B.32/258 szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2009.02.

A szerződés

Megnevezés (típusa): vállalkozói szerződés

Tárgya: Somogy Megyei Bíróság és a Kaposvári Városi Bíróság Akadálymentesítése

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: Főépmester Kft.

időtartama:

határozott: 2009. 02. 16. -2009. 06. 15-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  19.066.666 Ft

bruttó: 22.879.999 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 2007. EL.I.B.32/258 szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2009.02.

A szerződés

Megnevezés (típusa): vállalkozói szerződés

Tárgya: Nagyatádi Városi Bíróság, Zrínyi utcai főépület Akadálymentesítése

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: Főépmester Kft.

időtartama:

határozott: 2009. 02. 16. -2009. 06. 15-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  15.925.000 Ft

bruttó: 19.110.000 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 2007. EL.I.B.32/258 szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2009.02.

A szerződés

Megnevezés (típusa): vállalkozói szerződés

Tárgya: : Siófoki Városi Bíróság Akadálymentesítése

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: Főépmester Kft.

időtartama:

határozott: 2009. 02. 16. -2009. 06. 15-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  21.995.000 Ft

bruttó: 26.394.000 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 2007. EL.I.B.32/258 szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2009.02.

A szerződés

Megnevezés (típusa): vállalkozói szerződés

Tárgya: :Barcsi Városi Bíróság Akadálymentesítése

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: Főépmester Kft.

időtartama:

határozott: 2009. 02. 16. -2009. 06. 15-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  16.008.333 Ft

bruttó: 19.210.000 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: 2007. EL.I.B.32/261 szám

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2009.02.

A szerződés

Megnevezés (típusa): vállalkozói szerződés

Tárgya: :Marcali Városi Bíróság Akadálymentesítése

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: HOMÉR Építőipari Kft.

időtartama:

határozott: 2009. 02. 16. -2009. 05. 16-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  24.591.667 Ft

bruttó: 29.510.000 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: : 2008. EL.XVI. A 9/3

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2009.04.

A szerződés

Megnevezés (típusa): vállalkozói szerződés

Tárgya: :Siófoki Városi Bíróság Felújítása I. ütem

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: VEMÉV-SZER Épító és Szerelőipari Kft.

időtartama:

határozott: 2009. 03.20. -2009. 09. 30-ig

határozatlan:

értéke:

nettó:  24.874.110 Ft

bruttó: 29.848.932 Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: : 2010. EL.XIII.F.1

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2010. November

A szerződés

Megnevezés (típusa): Vállalkozói szerződés

Tárgya: : Kaposvár, Bajcsy Zs. u 3. sz alatti bírósági épület kazánházi rekonstrukciója

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: Szilágyi és Társa ingatlanforgalmazó, Építő és Szolg. Kft.

időtartama:

határozott: 2010. 10.18-2011. 06.30

határozatlan:

értéke:

nettó:  21.500.000,- Ft

bruttó: 26.875.000,- Ft

 

Az intézmény neve: Somogy Megyei Bíróság

A szerződés intézményi (hivatali) ügyszáma: : 2011.EL.XVI.A. 2/32

Az elektronikus rögzítés időpontja: 2011.08.

A szerződés

Megnevezés (típusa): Vállalkozói szerződés

Tárgya: : Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 3. szám alatti bírósági épület Déli homlokzatának felújítása.

A szerződés kötő felek neve:

intézmény: Somogy Megyei Bíróság

külső: PK.-É.H.K Építészeti Hídépítészeti és Kertészeti Kft, Pécs

időtartama:

határozott: 2011.07.25-2011.10.31

határozatlan:

értéke:

nettó:  45.200.000,- Ft

bruttó: 56.500.000,- Ft